Már csak 1 hét és megint olvasgathatok esténként. :) Ha ti is szeretnétek a Bookline-on most akciósan megrendelhető mindkét kötésben az Eclipse. Ne hagyjátok ki!:)
Puha kötésben
Kemény kötésben
2009. október 24., szombat
2009. szeptember 25., péntek
Blogdíj
Nem gondoltam volna, hogy ez a blogom valaha is díjat kap. Pláne, hogy mióta "beköltöztünk" a fórumra szinte minden hírt, képet, videót ott beszélünk meg és ki:)
Igaz, lehet, hogy van aki így is olvasná a blogot így igyekszem felvenni a fonalat és ide is rendszeresen írni.
A díj, amit Jankától kaptam:
Köszönöm!:)) Ahogy elnéztem már -már körbeért ez a díj is. Így ezúton küldöm minden olvasónak, aki erre jár!:)
Észrevettem, hogy a playlist sem működött már, így kicseréltem azt is:)
Továbbra is szeretettel várok minden Saga rajongót:)
Igaz, lehet, hogy van aki így is olvasná a blogot így igyekszem felvenni a fonalat és ide is rendszeresen írni.
A díj, amit Jankától kaptam:
Köszönöm!:)) Ahogy elnéztem már -már körbeért ez a díj is. Így ezúton küldöm minden olvasónak, aki erre jár!:)Észrevettem, hogy a playlist sem működött már, így kicseréltem azt is:)
Továbbra is szeretettel várok minden Saga rajongót:)
2009. szeptember 13., vasárnap
New Moon Official trailer 3
Végre itt a harmadik, hivatalos előzetes. Már csak 68 napot kell várni a filmre. :)
2009. szeptember 6., vasárnap
Twilight kulisszatitkai - II. rész
Eltartott egy ideig, míg neveket találtam az anoním páromnak. A vámpíromnak (akibe beleszerettem az első napon) olyan nevet akartam adni, amit romantikusnak tartanak, de már évtizedek óta nem populáris. Ch. Bronte Mr. Rochestere és J. Austen Mr. Ferrarsa vezetett el végül az Edward névhez. Kipróbáltam, és tökéletesen passzolt. A női szereplőm már nehezebb ügy volt. Bárminek neveztem, nem tűnt jónak. Miután annyi időt töltöttem vele, úgy megszerettem, mint a saját lányomat, ezért egyik név sem volt elég jó. Végül ez a szeretet inspirált, és azt a nevet adtam neki, melyet a saját lányomnak szerettem volna, aki sosem született meg, és valószínűtlenül épp így tűnt fel: Isabella. Megvoltak a nevek: Edward és Bella. A többi karakter miatt rengeteg kutatást végeztem népszámlálási jegyzékekben, keresve a születési idejükben népszerű neveket. Pl. Rosaliet eredetileg Carolnak hívtam, Jaspert pedig Ronaldnak. [Tiszta HP! ] Sokkal jobban szerettem ezeket új neveket, de hébe-hóba azért véletlenül Carolt és Ront írtam. Azokat, akik az első, nyers kéziratokat olvasták, ez eléggé megkeverte.
Tudtam, hogy helyszínként valami képtelenül esős helyet kell választanom. Megnyitottam a Google-t [...], és a legcsapadékosabb helyet kerestem az USÁ-ban. Az Olimpic-félszigetet dobta ki Washington államban. A térképet tanulmányozva valami kicsi, félreeső, erdővel körülvett helyet kerestem... És ott, ahol éppen szerettem volna, volt egy apró, Forks nevű városka. Még ha én nevezem el, akkor sem lehetett volna tökéletesebb. Rákerestem képekre a környékről, és ha a név még nem győzött volna meg, a gyönyörű fotók biztosan. Forks után kutatva, felfedeztem a La Push rezervátumot, a Quileute törzs lakóhelyét. A Quileute-történetek lenyűgözőek, és a törzs néhány fiktív tagja gyorsan a regényem részévé vált.
Bella és Edward mindvégig – a szó szoros értelmében – hangok voltak a fejemben. Egyszerűen nem maradtak csöndben. Éjszakánként addig maradtam fenn, ameddig megpróbáltam mindent kiírni a fejemből, aztán kimerülten bemásztam az ágyba, csak hogy újabb beszélgetés kezdődhessen az agyamban. Utáltam volna bármit elfelejteni, így amint felkeltem, irány a számítógép. Tulajdonképpen volt toll és jegyzetfüzet az ágyam mellett, hogy lejegyezhessem a dolgokat, így valamennyit tudtam aludni. Reggelente persze külön kihívás volt kisilabizálni, amit odafirkantottam a sötétben.
Napközben sem tudtam távolmaradni a géptől. Ha úszásórán ragadtam [a gyerekekkel] – kint, a 46 fokos phoenixi napsütésben, csak terveztem és szőttem tovább a cselekményt, így hazaérve nem tudtam elég gyorsan legépelni azt a sok új dolgot. Tipikus arizonai nyár volt: forró, napos, forró és még forróbb, de ha visszagondolok arra a három hónapra, esőre, hidegre és zöldre emlékszem, mintha az Olimpic-félszigeten töltöttem volna a nyarat.
Amikor befejeztem a regény törzsét, elkezdtem írni az epilógust... sok-sok epilógust. Ami tulajdonképpen azt jelezte, hogy nem voltam kész elengedni a szereplőimet, tehát nekiálltam a folytatásnak. Közben pedig megszállottan szerkesztgettem a Twilightot.
A nővérem, Emily volt az egyetlen, aki tényleg tudta, mire készülök. Júniusban fejezeteket küldözgettem neki, amint befejeztem őket, és hamarosan előlépett az egyszemélyes szurkolócsapatommá. Állandóan nézegette, küldtem-e neki valami újat. Emily volt az, aki javasolta a befejezés után, hogy meg kellene próbálnom kiadatni a Twilightot. Annyira ledöbbentett a könyv befejezése, hogy úgy döntöttem, megpróbálom.
Tudtam, hogy helyszínként valami képtelenül esős helyet kell választanom. Megnyitottam a Google-t [...], és a legcsapadékosabb helyet kerestem az USÁ-ban. Az Olimpic-félszigetet dobta ki Washington államban. A térképet tanulmányozva valami kicsi, félreeső, erdővel körülvett helyet kerestem... És ott, ahol éppen szerettem volna, volt egy apró, Forks nevű városka. Még ha én nevezem el, akkor sem lehetett volna tökéletesebb. Rákerestem képekre a környékről, és ha a név még nem győzött volna meg, a gyönyörű fotók biztosan. Forks után kutatva, felfedeztem a La Push rezervátumot, a Quileute törzs lakóhelyét. A Quileute-történetek lenyűgözőek, és a törzs néhány fiktív tagja gyorsan a regényem részévé vált.
Bella és Edward mindvégig – a szó szoros értelmében – hangok voltak a fejemben. Egyszerűen nem maradtak csöndben. Éjszakánként addig maradtam fenn, ameddig megpróbáltam mindent kiírni a fejemből, aztán kimerülten bemásztam az ágyba, csak hogy újabb beszélgetés kezdődhessen az agyamban. Utáltam volna bármit elfelejteni, így amint felkeltem, irány a számítógép. Tulajdonképpen volt toll és jegyzetfüzet az ágyam mellett, hogy lejegyezhessem a dolgokat, így valamennyit tudtam aludni. Reggelente persze külön kihívás volt kisilabizálni, amit odafirkantottam a sötétben.
Napközben sem tudtam távolmaradni a géptől. Ha úszásórán ragadtam [a gyerekekkel] – kint, a 46 fokos phoenixi napsütésben, csak terveztem és szőttem tovább a cselekményt, így hazaérve nem tudtam elég gyorsan legépelni azt a sok új dolgot. Tipikus arizonai nyár volt: forró, napos, forró és még forróbb, de ha visszagondolok arra a három hónapra, esőre, hidegre és zöldre emlékszem, mintha az Olimpic-félszigeten töltöttem volna a nyarat.
Amikor befejeztem a regény törzsét, elkezdtem írni az epilógust... sok-sok epilógust. Ami tulajdonképpen azt jelezte, hogy nem voltam kész elengedni a szereplőimet, tehát nekiálltam a folytatásnak. Közben pedig megszállottan szerkesztgettem a Twilightot.
A nővérem, Emily volt az egyetlen, aki tényleg tudta, mire készülök. Júniusban fejezeteket küldözgettem neki, amint befejeztem őket, és hamarosan előlépett az egyszemélyes szurkolócsapatommá. Állandóan nézegette, küldtem-e neki valami újat. Emily volt az, aki javasolta a befejezés után, hogy meg kellene próbálnom kiadatni a Twilightot. Annyira ledöbbentett a könyv befejezése, hogy úgy döntöttem, megpróbálom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
